Tájékozódó képességet adni: ez lehet a feladata a BSc építészettörténet oktatásának. Viszonyítási pontokat találni építészeti feladatok, korszakok gondolatvilága, alkotó egyéniségek, szerkezetek, formák, terek fejlődésének rengetegében. Ennek módszere természetesen többféle lehet, és az oktatás tökéletesítése, illetve adaptálása az adottságokhoz minden oktatói munkaközösség folyamatos feladata. 

Nagy múltja van az építészettörténet kronologikus oktatásának – ugyanakkor régóta foglalkoztatja a fantáziáját az építészeknek, hogy miképpen lehet az építészettörténetben korokon átívelő tematikus kapcsolatokat találni, és ezáltal a tervezői gondolkodást inspirálni az építészettörténettel. Az a tapasztalatunk, hogy a fiatal építészhallgatók jelentős részének valódi kihívást jelent az említett, például korszakok és stílusok közötti tájékozódó képesség elsajátítása. Ezért az oktatás kezdetén szűkebb műfaji kérdésekről a történelem teljes vertikumát átfogó tematikus tárgyalás kevesebb haszonnal járhat, mint mindennek egy építészettörténeti alaptudás megszerzése után. Ezért az építészettörténet oktatását karunkon három jellemző szakaszra bontottuk: az első, átfogó, alapozó félévre; a Bsc további tárgyaira, melyek megbízható alap tudást szándékoznak nyújtani; illetve az MSc képzésre, ahol specializáltabban lehet az építészettörténet egyes kérdéseivel, illetve olyan kapcsolódó tudományterületekkel foglalkozni, mint amilyenek a műemlékvédelem, az építészetelmélet vagy a művészettörténet.

Az építészettörténet 1. olyan bevezető félév, mely több szempontból is áttekintést szeretne nyújtani az építészettörténetről, illetve annak oktatásáról. Ezt szolgálja a történelmi fordulópontoknak, a korszakok szerkezeti és formai sajátosságainak ismertetése, de a hely és az építészet kapcsolata vagy az antik alaktan tárgyalása is.

Az építészettörténet 2. tárgytól négy féléven keresztül az egyetemes – főleg európai – építészet ismertetése félévenként két-két fókuszt kap, egy időbelit és egy tematikusat. Így a második félévben az ókor és a lakóépületek, a harmadikban a középkor és újkor, valamint a szakrális építészet, a negyedikben a XIX. század és a nem szakrális középületek, az ötödikben pedig a XX. század és kiemelkedő építész egyéniségek tárgyalása kerül sorra. A kirajzolódó kronologikus renden felül tehát kisebb témák köré csoportosítható a tananyag, mely felülírhatja a szigorú időrend szerinti sorrendiséget; hiszen az egyes nagyobb korszakokon belül megtalálhatóak azok a jellegzetes problematikák, melyek köré csoportosítva nem csupán az adott kor ismerhető meg, hanem egyúttal az építészeti, építészetelméleti gondolkodás is fejleszthető.

A korszerű oktatásban mind nagyobb hangsúlyt kapnak a frontális előadások helyett más képzési módszerek is. Karunk építészettörténet oktatásában a táblai gyakorlatok a kulcsfontosságú emlékek behatóbb megismerése mellett rajzi képességeket is fejlesztenek. A csoportos órai feladatok a tananyag gyorsabb rögzülésén túl az együttműködéshez szükséges kompetenciák fejlesztése és az érzelmi többlet miatt népszerűek. Az órarendi keretek közé beférő rövid terepi kirándulások nem csak az épületek élőben való megtapasztalása, hanem egyéni rajzos feladatok elkészítése miatt is segítik a tudás elmélyülését. 

A félévek során számos kisebb feladat mellett egy-egy nagyobb, az egész szemesztert végig kísérő munkát is készítenek a hallgatók. A témájában a félévek fókuszához kapcsolódó féléves feladatok más-más építészettörténeti aspektusokra irányítják rá a figyelmet és további képességeket is fejlesztenek. Ekképpen kerül sor például a történeti tervezési módszerekkel, funkciók és térkapcsolatok elemzésével, könyvtárhasználattal vagy az épületfelméréssel való ismerkedésre.

Ha a BSc képzés végén a hallgatók alapvető jártasságot szereztek az építészeti stílusok sajátosságaiban, az építészeti terminológiában, az arányok érzékelésében, és kedvet kaptak, hogy tovább mélyítsék a történeti építészetre vonatkozó tudásukat, akkor építészettörténet oktatásunk elérte a célját.