A kiállítás nagyban alapoz az átmenettervezés (transition design) fogalmára és annak három idősíkjára.Minden átmeneti korszak a múltból örökölt – de részben elveszett vagy rejtett -adottságokat és eredményeket olyan jelenbeli tevékenységek szempontjából értékeli és használja, amelyek egy más, de a remények szerint élhetőbb jövő kialakításához járulnak hozzá.

Ennek érdekében egyszerre gyűjti: a nagyváradi könnyűipar, különös tekintettel a textil- és lábbeli-ipar fotódokumentumait és tárgyi emlékeit; a jelenleg is a városban zajló egyetemi kurzusok, a fenntartható tárgytervezés felé mutató kurzusok eredményeit; illetve olyan textilterveket, amelyek a tradíció formakincsét nem antikvárius szemléletből vagy érzelmi kötődésből használja, hanem azért, hogy megmutassa, amit létrehozunk, azt fenn is kell tartanunk annak érdekében, hogy létrehozásának értelme legyen. A jelen erőfeszítései a múlt megőrzésére tehát úgy tűnik, hogy itt is elsősorban a jövőnek szólnak.

A Zsinagóga központi csarnoka egyfelől a benne zajló rendezvények - így a három napos konferenciülések - befogadó tere, melynek négyzetét a első galériaszintről függesztett, a sarkokra zárt molinó-nyomatok hangsúlyozzák. A hófehér szöveteken a nagyváradi közösség által felajnálott dokumentumok, archív fényképek, grafikák elevenednek meg, kollázs-szerű feldolgozásban, tematikusan csoportosítva. A molinók áttetsző szövete keretezi, de nem zárja a teret. A női karzatok öntöttvas oszlopok által tartott födémjei alatti térben a helyi kortárs kézműipar, illetve a kiállítás céljára fellelt és dokumentált tárgyi emlékek jelennek meg. Ahogy a kupola alatti fő imatér erre a célra átalakult úgy alakult tehát át annak oldaltraktusa, annak ipari szerkezetű oldalhajója. Ezzel a kiállítás maga is hangsúlyotta a zsinagóga-tér kulturális sokértékűségét, illetve azt, hogy mennyire keskeny a határvonal szakrális és ipari tér között. A kiállításon megjelenő archív gyárfotók ugyanúgy hordoznak valamiféle szakralitást. A vasbeton csarnokokban, a nagy szálákban zajló rendezett, és ugyanakkor közösséget formáló és összetartó munka maga sem mentes mindenféle szakralitástól.

A kiállításon hét felajánlásból, személyes archívumokból származó dokumentumok és tárgyi emlékek sorakoztak fel. Ezek a városközpont könnyűipari múltját jelenítik meg, különös tekintettel a Crișul [magyarul: Körös, egykori Moskovits majd Derby], a Solidatitatea [későbbi Olimpia] Miorița [Bárányka – román népi-mitológiai figura] textilüzem és a Nagyváradi Konfekciógyár (a későbbi Oradinum) vállalatokra.

Bár az anyagok begyűjtésére korlátozott mennyiségű idő állt rendelkezésre, mégis meglepő a felajánlott tárgyak és iratok gazdagsága. Csibi Bálint például nemcsak egykori váradi textilszövő mesterként, hanem a fonál előfeszítésének gépi tökéletésítéséhez hozzájáruló, szabadalmat jegyző tervezőként is megjelenik a város közösségi életében. A textilipar nem egyszerűen munkaadó, hanem értékteremtő faktorként volt jelent a város életében, amely sarkallt a hozzáadott érték előállítására.

Ennek a dokumentumválogatásnak a kiegészítő elemei Emma Gall, a workshop egyik kedv anyagtervei, amelyek a skót tweed- és a kalotaszegi szőttes-hagyomány mintáit ötvözik.

A kiállítás másik része a Nagyváradi Egyetem Művészeti Karán zajló tárgytervezés kurzusok ökologikus dizájnkísérleteit foglalják magukban. Ennek a résznek, szakasznak a kurátora az alapot szolgáltató kurzus vezetője, Carla Szabo Munteanu volt. A tizenhat diákmunka és azok leírása tizenöt rajzbakra mint posztamensre került, és hirdeti a természetes rostokból satoljató és mintázható használati tárgyak  működőképességét.

Ezt egészíti ki az a néhány pannó, amely a textilszövés építészetelméleti helyét és szerepét taglalja. Ez sokat köszönhet Gottfried Semper 19. század közepi elméletének az építészet anyagi háttérőről. Ennek része, hogy a kitöltő-, és az elválasztó-falak, illetve az épületszerkezetet burkoló agyagok máig megőrzik utalásaikat azok eredeti matériájára, vagyis a sátorvázra kifeszített, arról lelógatott textilre.

Angol, magyar és román változatban ezek az anyagok immár online is elérhetőek az Ybl Miklós építéstudományi Kar honlapján.

A kiállítás a nagyváradi Cion neológ zsinagóga épületében 2026. május 10-ig látható.

Fotók: Oradea Heritage/Motionsight

Közreműködtek:

Anthony Gall, Emma Gall, Carla Szabo Munteanu, Deodáth Zuh

berendezési terv és kivitel: Aurél Benárd, Zsuzsanna Fáczányi, Anthony Gall, István Hunyadi, Emese Katinka Juhász, Anett Mizsei, Cosmin Lazăr, Deodáth Zuh

szövegek: Deodáth Zuh, Anthony Gall, Carla Szabo Munteanu

grafikai arculat: Anett Mizsei, Emma Gall

média- és marketing-támogatás: Orsolya Bozsódi Nagy, Helga Simó, Motionsight SRL

A műtárgyak és fotók felajánlói:
Livia Cherecheș
Kinga Csibi
Ronald Hochhauser
Imre Kendi
Andrei Luczek
Elena Pușcaș
Péter Vleskó

Külön köszönet:
Alexandru Chira
Júlia Kovács
Károly Nagy
Krisztina Wittek
Csongor Szabó
Cristina Topai
Răzvan Zoț
az FIX Makerspace közössége, Oradea