Projekt tervezési terület

Újpalota

Ybl Miklós Építéstudományi Kar

1146 Budapest, Thököly út 74

Óbudai Egyetem - Bécsi úti Campus

1034 Budapest, Bécsi út 96/B
© Ybl Miklós Építéstudományi Kar
.
Nyílt Nap 2023

Az kari nyílt napot a korábbi évekhez hasonlóan nagy érdeklődés övezte. A január 13-án tartott eseményre az ország minden tájáról közel 250-en érkeztek, hogy megismerjék a kar képzési kínálatát és az ösztöndíj lehetőségeket.

Prof. Dr. Anthony Gall dékán úr nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében az Ybl kar 120 éves épületére utalva kiemelte, hogy az építőiparban hosszútávon kell gondolkodni, hogy az túlmutasson egy emberöltőn is. A hallgatói élettel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az Ybl több mint intézmény: egy közösség, ahol a hallgatók együtt haladnak a feladatokkal és tanulással. Az Ybl az építésről, a közösségről, és a sikerről is szól – aki itt végez, az könnyen el tud helyezkedni, hiszen a karnak számos céggel van jó kapcsolata, együttműködése.  

A dékáni köszöntő után Prof. Dr. Kiss Gyula szakfejlesztési igazgató, Ybl díjas építész és Dr. Macsinka Klára építőmérnök szakfelelős tartott előadást az építőmérnök és építészmérnök szakokról. 11 órától pedig a diákok – orientációjuknak megfelelően – két helyszínen kaptak további tájékoztatást a képzésekkel kapcsolatban, valamint ezzel egyidőben a HÖK képviselőihez is lehetett kérdésekkel fordulni, illetve a Külkapcsolati Iroda is nyitva állt az ösztöndíjlehetőségek iránt érdeklődők előtt. Az építőmérnöki szakhoz kapcsolódó duális képzést a Grabarics Építőipari Kft. képviselője ismertette a jelentkezőkkel.