
Projekt tervezési terület
ÚjpalotaYbl Miklós Építéstudományi Kar
1146 Budapest, Thököly út 74Óbudai Egyetem - Bécsi úti Campus
1034 Budapest, Bécsi út 96/B
Karunk Dékánja tervezte és nyitotta meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a Kós 140 – Kós Károly műhelye című kiállítást. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, illetve Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója mellett Prof. Dr. Anthony John Gall PhD, Ybl-díjas építész, a tárlat kurátoraként tartott ünnepélyes nyitóbeszédet.
A Kós Károly életét kutató építész Kós szellemiségét, munkáját méltatta, kiemelve, hogy külön öröm volt számára, hogy a múzeum ilyen nagy figyelmet fordított a kiállításra, amely az építész eredeti terveit, valamint archív fényképeket, kortárs ábrázolásokat és dokumentumokat összegyűjtve enged betekintést a műhelyébe.
Az ünnepségen elhangzott az is, hogy Sepsiszentgyörgy különleges helyszín, hiszen Budapest után itt valósult meg a legtöbb Kós-terv. A Székely Nemzeti Múzeumon kívül a város otthont ad az építész azon nagyszabású terveinek, amelyek a mai napig ékességei és élő kultúrájának része, mint például egykori Református leánygimnázium (ma a Székely Mikó Kollégiumhoz tartozik), egykori Református elemi iskola (ma tanulók háza), Keresztes-ház, melyben 1927 márciusában lakott Bartók Béla, valamint a Csulak-ház (ma családi ház).
Anthony Gall által tervezett és Karunk munkatársai, Szabó Valéria, Hornperger Arnold rajzi-grafikai munkájának köszönhetően megvalósult installációk, Horkai András és hallgatóinak épületrekonstrukciói, YBL NTDK munkatársai által készített bútorok, az Ybl Könyvtár gyűjteményéből kölcsönzött forrásanyagok, illetve a NIK által nyújtott technikai segítség jelentősen hozzájárultak a kiállítás sikeréhez. Így az bizonyos szempontból "hazaérkezett" a szász származású, ízig-vérig "székelyországi" Kós Károly szülőföldjére.
Turi Attila, Kossuht- és Ybl-díjas építész pedig rámutatott, Kós Károly születésének 140. évfordulója alkalmából készült kiállítás középpontjában a hit, a küzdelem, a kitartó munka hármas egységének bemutatása áll.
Az eseményt Prezsmer Boglárka, a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának vezetője moderálta, közreműködött még Deák Anett, a Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákja.
A tárlat alapja a 2024-ben Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett, azonos című kiállítás, amely most Sepsiszentgyörgyön Tóth-Bartos András történész közreműködésével valósult meg.
Fotók: Toró Attila