
Projekt tervezési terület
ÚjpalotaYbl Miklós Építéstudományi Kar
1146 Budapest, Thököly út 74Óbudai Egyetem - Bécsi úti Campus
1034 Budapest, Bécsi út 96/B
Fischer József a Felső Építő Ipariskolában
Intézményünk egyik sajátos osztálya volt az 1917 végén éppen egy éve az Állami Királyi Felső Építő Ipariskolában működő 1A. Egyrészt nem lehetett letagadni az első világháború lassú beszüremkedését a civil életbe. Az építőmester-tanoncok sem mentesültek a katonai szolgálat alól, így volt némi fluktuáció a bevonuló, illetve a tankörökben maradó hallhatók között. Másrészt, a kor állapotaihoz képes előremutató módon, már az 1916-ban kezdő első évfolyamban két hölgy is helyet foglalt a padsorokban. Harmadrészt pedig a névsorban a magyar építészettörténet néhány lokálisan és nemzetközileg is jelentős alakját fedezhetjük fel.
Korabeli mintarajzok XXI. századi újraértelmezése
A különböző építészeti stílusok tudományos igényű feldolgozása, az emlékek felkutatása, leírása és lerajzolása, a művészeti formák szisztematikus tanulmányozása Európa-szerte az 1830-as években kezdődött és meghatározó volt a 19. sz. második felében, sőt, még a századfordulón is. Ennek nyomán egyre több és magasabb színvonalú mintakönyvet adtak ki. Ezeket a könyveket az iskola oktatási célra szerezte be és az oktatásban használta. A könyvtárunkban őrzött kiadványok minden bizonnyal napi használatban lehettek a 19. század végén és a 20. sz. elején.