Projekt tervezési terület

Újpalota

Ybl Miklós Építéstudományi Kar

1146 Budapest, Thököly út 74

Óbudai Egyetem - Bécsi úti Campus

1034 Budapest, Bécsi út 96/B
© Ybl Miklós Építéstudományi Kar
.
Budapest100

A KÉK - Kortárs Építészeti Központ 2024-ben is megrendezi a Budapest100-at: ezúttal a város késő modern örökségének bemutatásával az 1970-es években épült házakat köszöntjük május 9-12. között a szakmai nappal és sétanappal bővített nyitott házak hétvégéjén.

Többen Önök közül megkapták már első körös önkéntesfelhívásunkat januárban (ezúton is köszönjük mindazoknak, akik továbbították azt az érdekeltek felé), azonban most még egy körben meghirdetjük felhívásunkat, mert számos lakóház és középület vár még lelkes kutatókra és szervezőkre. 

Mivel a programok leadásának határideje az egyes helyszínek részéről március 18-a, ezért március 11-ig van lehetőség jelentkezni ezen a linkenLevelünkhöz mellékeltünk egy részletes felhívást - azt szeretnénk kérni, hogy vagy a fenti linket, vagy ezt a dokumentumot továbbítsák kollégáik, hallgatóik részére, akikről azt gondolják, érdekelheti őket ez a lehetőség.   

A felhívás mindekinek szól, aki:

  • érdeklődik Budapest (modern) épített öröksége, a városfejlődés és a hozzá kapcsolódó társadalmi témák iránt
  • szeret közösségekkel foglalkozni, programokat szervezni, saját kreatív ötleteket megvalósítani
  • szeretne a részese lenni egy sokszínű szakmai önkéntes közösségnek