Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest

Budapest, Táncsics Mihály u. 92, 1212

2024.04.19.

A rendezvénysorozat a STEM  pályák, a tudományos-technológiai tudományágak iránti érdeklődés növelését tűzte ki célul, illetve azon sztereotípia feloldását, mely szerint a mérnöki pálya főleg férfiaknak való.

A kezdeményezés középpontjában a középiskolás lányok állnak, és az a cél, hogy felismerjék, a mérnöki pályák is rengeteg kibontakozási lehetőséget biztosítanak egy hölgy számára.

A rendezvénysorozat a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg, az NTP-STEM-23-0019 kódszámú nyertes pályázat alapján.

Az esemény részletei

Előadó: Mizsei Anett – okleveles építészmérnök
Szabó Valéria  – okleveles építészmérnök
Pozsgai Evelin  – OE YBL építészmérnök hallgató

Minden eseményen van egy házigazda, egy YBL-ös szaktekintély, aki egy személyes előadás keretében mutatkozik be. Nemcsak az építészként elért eredményeiről beszél, hanem arról is, hogyan jutott el oda. Az oktató egyértelművé teszi, hogy sok évvel ezelőtt ő is ugyanúgy ült a középiskolai padban, mint most a vele szemben lévő diákok.
A pályaorientációs beszélgetés célja, hogy segítsen a diákoknak megérteni a saját képességeiket, érdeklődési köreiket és értékeiket, valamint hogy tájékoztatást nyújtson a különböző pályalehetőségekről. 

A prezentáció letölthető innen.

A „Nők az építészetben” című kisfilm sorozat a FUGA YouTube csatornáján érhető el, és Csontos Györgyi és Szabó Mihály alkotása. A sorozat 16 portréfilmből áll, minegyik 2-2 építésznő szakmai életútját és történetét tárja elénk. Ebből a sorozatból szerkesztett és levetített kisfilmmel próbáltuk összegezni a nők szerepét a szakmában. A sikertörténetek és tapasztalatok inspirálhatják és motiválhatják a diákokat saját karrierjük irányának kiválasztásában.

A nők az építészetben film linkje»

Építs velünk…!

Világítótorony? Lámpás? Kémény?

FÉNY-kémény!

A kémény jelképes építmény számunkra: az építész- és építőmérnökök munkájában egyaránt megjelenik, de kultúránknak is fontos része. Ahol kémény van, ott fény és tűz is – az emberi közösség életének ezek alapvető értékei.

Ezen a workshopon kipróbálhatod, hogyan hozható létre egy izgalmas térbeli szerkezet egy sima, fehér papírlapból, egyszerű vágások és hajtogatások segítségével! Lépj át két dimenzióból háromba, éld át a közös alkotás örömét és ismerkedj meg az építőipar kreatív oldalával!

Az építő- és építészmérnök szakma persze jóval sokszínűbb és összetettebb ennél, ami azonban közös bennük: az együttműködés, a csapatmunka, az odafigyelés – és az, ahogyan a mérnöki alkotófolyamatok eredményei térben és időben is körbevesznek bennünket. Gondolkodunk, kísérletezünk és új dolgokat próbálunk ki, hogy létrehozzunk valami nagyszerűt!

Segítünk, hogy te is megtapasztalhasd mindezt, a nap végén pedig nemcsak az élményt viheted majd haza, hanem saját FÉNY-kéményedet is!

A program előadói különböző területeken értek el sikereket és ezt a diverzitást egy vándorkiállítás formájában összegzik, mely szintén minden eseményen megtekinthető. A kiállított építészeti tablók lehetőséget biztosítanak arra, hogy a résztvevők naprakész információkat kapjanak az aktuális építészeti trendekről, technológiákról és innovációkról. Az ilyen eseményeken való részvétel hozzájárul a személyes fejlődéshez, hiszen a résztvevők új perspektívákat ismerhetnek meg és bővíthetik látókörüket.