Lányok Napja

Budapest, Thököly út 74, 1146

2024. 04. 25.

A rendezvénysorozat a STEM  pályák, a tudományos-technológiai tudományágak iránti érdeklődés növelését tűzte ki célul, illetve azon sztereotípia feloldását, mely szerint a mérnöki pálya főleg férfiaknak való.
A több éves múltra visszanyúló koprodukció a Lányok Napja programmal kihagyhatatlan lehetőségnek bizonyult arra, hogy az Álmok építői szemmel is 

A rendezvénysorozat a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg, az NTP-STEM-23-0019 kódszámú nyertes pályázat alapján.

Az esemény részletei

Dr. Sugár Viktória PHD – Építészmérnöki intézetigazgató, Egyetemi docens
Dr. Macsinka Klára PHD – Egyetemi docens, Szakfelelős
Mizsei Anett – Egyetemi tanársegéd
Bosnyákovics Gabriella – Egyetemi tanársegéd
Kaczvinszki-Szabó Vera – Egyetemi tanársegéd
Janurikné Dr. Soltész Erika -Intézetigazgató-helyettes, Egyetemi adjunktus
Dr. Fáczányi Zsuzsanna – Kutatási dékánhelyettes, Egyetemi docens
Lesti Bence – Igazgatási ügyintéző
 
 
Előadás az Építészmérnöki Intézet sajátosságairól és lehetőségeiről 
Dr. Sugár Viktória PHD – OE YBL Építészmérnöki intézetigazgató, Egyetemi docens
Előadás az Építőmérnöki Intézet sajátosságairól és lehetőségeiről 
Dr. Macsinka Klára PHD
OE YBL Egyetemi docens, Szakfelelős
Épülettervezés IV. 
Mizsei Anett – Egyetemi tanársegéd
Vízügyi labor
Bosnyákovics Gabriella  -Egyetemi tanársegéd
Geotechnikai labor
Kaczvinszki-Szabó Vera – Egyetemi tanársegéd

Janurikné Dr. Soltész Erika és Wittek Krisztina vezetésével FÉNY-kémény készítő workshop.

A kémény jelképes építmény számunkra: az építész- és építőmérnökök munkájában egyaránt megjelenik, de kultúránknak is fontos része. Ahol kémény van, ott fény és tűz is – az emberi közösség életének ezek alapvető értékei.

Ezen a workshopon kipróbálhatod, hogyan hozható létre egy izgalmas térbeli szerkezet egy sima, fehér papírlapból, egyszerű vágások és hajtogatások segítségével! Lépj át két dimenzióból háromba, éld át a közös alkotás örömét és ismerkedj meg az építőipar kreatív oldalával!

Az építő- és építészmérnök szakma persze jóval sokszínűbb és összetettebb ennél, ami azonban közös bennük: az együttműködés, a csapatmunka, az odafigyelés – és az, ahogyan a mérnöki alkotófolyamatok eredményei térben és időben is körbevesznek bennünket. Gondolkodunk, kísérletezünk és új dolgokat próbálunk ki, hogy létrehozzunk valami nagyszerűt!

Segítünk, hogy te is megtapasztalhasd mindezt, a nap végén pedig nemcsak az élményt viheted majd haza, hanem saját FÉNY-kéményedet is!

A program előadói különböző területeken értek el sikereket és ezt a diverzitást egy vándorkiállítás formájában összegzik. A kiállított építészeti tablók lehetőséget biztosítanak arra, hogy a résztvevők naprakész információkat kapjanak az aktuális építészeti trendekről, technológiákról és innovációkról. Az ilyen eseményeken való részvétel hozzájárul a személyes fejlődéshez, hiszen a résztvevők új perspektívákat ismerhetnek meg és bővíthetik látókörüket.